Édes kis tündérmanóm! Nem tudhatom, olvasod-e valaha is a levelünket, de mindenképp le akartam ezt írni Neked! Itt vagy velünk 10 hónapja és ez maga a csoda! Ez pedig nem egy unásig mondogatott közhely, mert tényleg érthetetlen, megmagyarázhatatlan, rendkívüli dolog történt velünk.
El sem mertem hinni, hogy igaz, pedig láttalak a monitoron. Próbáltam megmagyarázni magamnak, hogy a gép romlott el, valaki más felvételét látom, mert olyan sokáig tartottak orvosi értelemben meddőnek, hogy már magam is elhittem. El kellett hinnem, mert minden vizsgálat eredménye ezt mutatta.
Meddő… Milyen szomorú, üresen kongó szó… Én is épp ilyen szomorú és üres lettem tőle. De nem adtam fel rögtön. Nem tudtam feladni hat hosszú éven át! Annyira akartalak! Végül mégis el kellett engednem azt a nagy akarást és hagyni, hogy eldönthesd, akarsz-e jönni, vagy sem. És azért is, hogy ez a szomorú üresség ne mérgezhesse meg a szerelmünket édesapáddal. Mert ő a világot jelenti nekem és te kiterjeszthetted, kitágíthattad volna a jelenléteddel ezt a világot, hogy még több szépség férjen bele. De erre csak nehezen jöttem rá.
És te csak erre vártál, igaz? Hogy végre észbe kapjak és figyelembe vegyem az akaratod: szeretnéd-e ezt a világot, a saját, meseszép kis univerzumod ránk is kiterjeszteni. Micsoda szerencse, hogy ezt választottad! Minden nap hálás vagyok érte!
Attól kezdve pedig nőttön nőttél, én pici fiam, megbújva a langyos homályban, biztonságban. És mi úgy vigyáztunk rád, mint a legbecsesebb ajándékra. Magamra sosem vigyáztam ennyire. Sosem izgatott különösebben, mi lesz velem. Csak mióta tudom, hogy itt vagy és szükséged van rám.
Nézni a növekvő pocakom, érezni és később már látni is a mocorgásod, ahogy helyezkedsz, rugdosol, kitolod a popsid, hatalmas élmény volt! Köszönöm, hogy átélhettem! Kár, hogy annyira siettél, így elmaradt egy hónap, amit még ilyen szoros közelségben tölthettünk volna. De hát biztos erre volt szükséged, hogy kicsit felpörögjenek az események…
A közös születésünk nem pont olyan volt, mint ahogy megálmodtam, és még napokig nem is lehettünk együtt. Elkeserítő volt a plexin keresztül nézni a kis tested, ahogy ernyedten feküdtél. Annyira érzem, tudom, hogy mellettem jobb lett volna Neked! De aligha győztem volna meg ezzel bárkit… Aztán végre megkaptalak és azóta sem szakadtunk el egymástól. Isten irgalmazzon annak a nyomorultnak, aki megpróbálna szétszakítani minket!
És most itt vagyunk. Te apával alszol, míg én ezt a levelet írom Neked. Most apa érzi a finom babaillatot a hajadon, bőrödön és hidd el, ez nagyon boldoggá teszi! Annyira várt Téged és aggódott Érted! Ő nem érezte, amit én, hogy minden rendben van Veled. Nem hitte, nem merte hinni, hogy Boldogasszony vigyáz Rád. Pedig így volt és most is így van. Mindig így lesz, mert megkértem rá. Tudom, hogy messze nem vagyok tökéletes anyukád, pedig megérdemelnéd, ezért kértem az Ő segítségét, így két anya is vigyáz rád: a földi testbe született és az Égi Édesanyád. Így mindig biztonságban leszel, akkor is, ha én már nem lehetek melletted.
Még mielőtt elszomorodnál: csalánba nem üt a ménkű, nem szabadulsz tőlem egykönnyen. Még talán sok is leszek… De csak azért, mert annyira szeretlek! Ha kicsit is hasonlítunk, úgyis félreérthetetlenül jelzed majd, ha háttérbe kell vonulnom. És én is érezni fogom, ha térre lesz szükséged, édesem. Csak tudd, hogy mindig számíthatsz ránk!
Addig meg bocsi, de még kiélvezzük, hogy ilyen pici manócska vagy. Szimatoljuk a hajad, a szuszogásodra alszunk el, megcsiklandozzuk a talpad, hogy hallhassuk a kacagásod, megkönnyezzük, mikor kiül a pofidra a színtiszta, ártatlan boldogság. Újratanuljuk általad az Életet. Már értem, miért mondják, hogy a gyermekeink minket tanítani születtek. Taníts minket, kis tündérmanóm! Nagyon figyelünk Rád!
Apa és anya