Előrebocsájtom, nem vagyok szakember, csak a saját tapasztalataim szeretném megosztani, közben pedig a józan paraszti eszemre hallgatok!

Sok anyuka panaszolja, hogy a babája csak rajta, vele, cicin alszik és így semmit sem tud csinálni, szalad a ház. Hát én ezzel úgy vagyok, szaladjon utána, akit kergetnek…

A kisfiam 11 hónapos és mai napig kontaktalvó. Zavar ez engem? Cseppet sem! Imádom nézni, ahogy alszik, hallgatni a szuszogását, nézni az elégedett kis arcát, mikor álmában slukkol egy pár korty tejcsit, vagy csak cumizik. (Én a magam részéről filmet nézek hang nélkül, felirattal, vagy a direkt ezért beújított ebook olvasón olvasgatok.) Amíg erre van szüksége, meg is fogja kapni. És cseppet sem félek attól, hogy elkényeztetem. Amúgy meg hat évet vártam rá, bocsássa meg a világ, ha esetleg kényeztetni támad kedvem… Ha már nem lesz erre szüksége, magától leszokik róla.

Rengeteget olvastam erről is, mert eleinte én is úgy gondoltam, de jó lesz nekem, ha elalszik a kicsi! Majd akkor én takarítok, főzök, mosok… De nem. Mert Zsebi szigorúan kontaktalvó a mai napig, vagy apa, vagy én kellek, hogy nyugodtan kialudja magát és mosolygós jókedvvel ébredjen. Így hát akkor csinálom a házimunkát, ha apa itthon van.

Szóval olvastam. És azt találtam, hogy bizony ez így normális.Az első 3-4 hónapban mindenképp, de babája válogatja. Csak találgathatok, Zsebi mikor fog először egyedül aludni.

A kontaktalvás egyszerű biológiai, pszichés igény, az evolúció alakította így. Az pedig nem fog mellé! (Habááár… ott van a kacsacsőrű emlős…) Csak nézzük az emlősállatok kicsinyeit: macska, kutya, ló, güzüegér… Mindig az anyával alszanak a kicsik. Kell nekik a közelsége. Ahogy nekünk is kell. Hiszen ki szeretné, ha a szerelme azt mondaná, „ne bújj ide, egyedül is tudnod kell aludni!”. Miért várnánk el a kisbabánktól, hogy egyedül aludjon? Hiszen sosem volt egyedül! Csak anya az, aki közel volt hozzá hónapokig, csak őt ismeri. Durván elszakítanánk az egyetlen embertől, akinek az illata, hangja, szívverése ismerős és megnyugtató ebben a hangos, színes, fényes, szagos világban? Na neee…

Egy előző írásomban már volt róla szó, hogyan hat az együttalvás a babákra, ezért ezt nem írom le újra. De az azért igaz, hogy ez napszaktól független ám! Hogy mások szerint ez elkényeztetés? Szerintem szeretet. Hogy is nevezhetném szeretetnek azt, amikor ahelyett, hogy megérteném a kicsikém igényeit és válaszkészen reagálnék is rájuk, megpróbálnék valami torz, tőle teljesen életidegen elképzelést ráerőltetni? Ha eljön az ideje, egyedül fog elaludni és aludni. Addig viszont élvezem ezt az időszakot, mert tartok tőle, hogy túl hamar vége lesz. Így lesz mire emlékezni hosszú évekig és ezek az emlékek mindig megmosolyogtatnak majd, még ha a hiányuk sajogni is fog a szívem egy titkos kis csücskében.